Szerintem kétfajta szerelem létezik. Az egyik akaratunkon kÃvül kerÃt a hatalmába, a másikat pedig mi magunk hÃvjuk életre. Az, amelyik kéretlenül toppan be, testi tünet, mint valami betegség. Ãs ahogy a betegség is, legyengÃti az embert. Olyan szerelem az, amely meggyötör, mert arra a kényszerre alapul, hogy a másikat birtokba vegyük, nem pedig arra, hogy szeressük és tiszteljük. De az a szerelem, amelyet mi magunk keltünk életre - amely két ember közös döntésébÅl születik -, az napról napra nÅ, és egyre erÅsebb lesz. Olyan, mint a tűzhely lángja, amelyet életben kell tartani, hogy fÅzzünk rajta, meg hogy melegen tartsa a házat, de nem engedhetjük addig tombolni, mÃg porrá nem égeti az egész várost, ahogy azt a nagy londoni tűz tette. De az ilyen szerelemhez két ember kell. Egyedül nem megy.
